A sztori

MBT tényleg komoly károkat okoz és szerintem nincs messze a totális szétesés. Egyébként az egész szervezetet csak a pénz tartja össze, de akik benne vannak, tudják, hogy ez nem is akkora biznisz,mint az korábban látszott. Nem jött be a konyhagép-behozatal, sem a bécsi húsimport, most már csak az Alexandra-hatalom-kalauz maradt…

Nem tudom, hogy tudod-e, de az egész üzletelősdi Molnár B-vel és „lelki társával” a milliárdos Pollok Lászlóval működött. Pollok egyébként a Csalogány 26 tulajdonosa, ahol a séf „csak marketing-tulaj”, szinte nincs is beleszólása semmibe. A kalauz legjobbjaként Molnár megcsinálta a hírverést, írt a Magyar Nemzetben és a Gustoban, meg persze a blogján az étteremről, mert neki visszaforgattak egy csomó pénzt. Egyébként ezzel még nincs is nagy baj, hiszen jó tett helyébe csak jót várt, de az már gázos eléggé, ahogyan mindenkit győzködött arról, hogy neki tényleg nem fűződik érdeke az egészhez! A „lelki társ” Pollok, pedig a Bonex Útépítő Kft tulajaként (1134 Budapest, Szabolcs u. 29.) sok pénzt ölt erre a kapcsolatra, pedig ha tudná, hogy Molnár igazából undorodik tőle, amit részegen sokszor társasában sem titkolt.
Miután a pénzforrás elapadni látszott, Molnár újabb „pénzember után nézett”, mindig ezt teszi: feji akit lehet, addig amíg lehet. Ezúttal a Sziget fesztivál főszervezőjét, a Costes Étterem tulaját, Gerendai Károlyt nézte ki. Arra is volt példa, hogy egy nyilvános rendezvényen, miután Molnár csendben pénzért kuncsorgott, Gerendai ott mindenki előtt kivett a zsebéből egy köteg pénzt, leszámolt 2-3százezret és odanyomta Molnárnak azzal a szöveggel, hogy: ”remélem 2-3 hónapig elég lesz”. Elég megdöbbentő volt. És nem derült ki, hogy MGE vagy Molnár számlára megy-e a lové.
Egyébként voltak gázos ügyek az MGE anyagi rendszerén belül, egyszer egy APEH vizsgálatot követően /több is volt/ Pollok könyvelője „tette rendben az egészet”. Többször volt, hogy Monlár rendezvényeket vállalt Szekszárdon, Pesten, Tokajban, ahová magával vitt csapatát /Vomberg Frigyes, Takács Lajos, Pethő Balázs, Litauszki Zsolt és néha Segal/ azzal fárasztotta őket, hogy kis társadalmi munka szükséges, hogy pénz gyűjtsenek az MGE-nek. Még ezzel se lett volna semmi gond, csak később kiderült, hogy Molnár százezreket akasztott le a befolyókból és erről senkinek sem szólt. Egyszer amikor ez kiderült, meg állítólag azzal védekezett, hogy neki komoly költségei voltak a rendezvénnyel! Neki? Hiszen mindenki neki dolgozott, a „felkértek” vitték az alapanyagokat, satöbbi.
Újabban a Chateau Visz tulaját, az exmédiamogul-milliárdos /mi véletlen/ Tolvaj Ferencet nézte ki magának és a Kalauz – legjobb éttermét is neki szánta. Erik Schröter az étterem séfe gyűlöli Monlárt, mivel többször átverte már. Egy alkalommal, amikor a Chateauban „dolgoztak” egy rendezvényen, ahol Molnár ismét MGE-bulinak adta el a dolgot, állítólag úgy berúgott Molnár, hogy le kellett fektetni. Erik ezért is mondott igent a Bocuse Akadémia megkeresésére, akikkel együtt is működött, de állítólag a tulaj (Tolvaj Ferenc) megtiltotta neki a részvételt. Úgy tudom, hogy „ezzel tartozott Molnárnak”
Legutóbb egy hónapja a Hoventán, ami egy nagy vendéglátóipari kiállítás a Vásárközpontban, meg annyira lerészegedett Molnár, hogy legalább egy tucatnyian látták, hogy az egyik épület előtt, nem is félrehúzódva, nyilvánosan pisál és közben úgy támaszkodik, mint aki a világát sem tudja.
Láthatod, hogy ez az ember orvosi eset, aki csak pénzembereket gyűjt össze és így áll össze a maffia.

ha a valódi döntéshozókra gondolok nem áll másból, mint:
Tolvaj Ferenc (Chateau Visz), Vajda Pierre (Dining Guide) blognév Ted Aprajev
, Soós Tamás (Enoteca Corso Pécs), Pollok László (Csalogány 26 építési vállalkozó), Matyi Dezső Alexandra, Bittera Dóra (titulusa ismeretlen), Gerendai Károly (fesztiválszervező/Costes Étterem), Vinkó József .

ez elég kemény és a lista nem is teljes.
Kérdem én: hol vannak itt a szakácsok? A valódi szakemberek, aki nemcsak a pénz után mennek?
folytatás következik…

3 comments:

  1. Hol vannak itt a szakácsok?! Te sorolod fel őket!! Olyan embereket keversz be a mocsokba, akik nem érdemlik meg!! Nagyon pofára fogsz esni!!

    ReplyDelete
  2. nagyon kemény: "állítólag úgy berúgott Molnár, hogy le kellett fektetni."

    +

    "nyilvánosan pisál és közben úgy támaszkodik, mint aki a világát sem tudja."

    Anton kontaktálj! info@cheflaszlo.com

    ReplyDelete
  3. Anonymous04:47

    Hm... nem sokáig tartott a sztori... Mit lehet tudni a Tisztelt Szerzőről, mi az oka hogy ennyire kritikus? Csak nem egy a szakmai elitből kitaszított ex-étteremtulajdonos/séf?

    ReplyDelete